Új Duna-híd pályázat

am2

Az új budapesti Duna-hídra kiírt tervpályázat deklarált célja, hogy egy olyan új épített környezeti és városképi műtárgy létrehozására nyíljon lehetőség, amely egy máig hiányzó hálózati kapcsolatot teremt Dél-Budapest városszerkezetében, egyúttal a kortalan építészet kortárs formanyelvével összhangban új budapesti jelképpé válik.

Az új híd a Galvani utca vonalában teremt a kötöttpályás közlekedéssel együtt 2×3 forgalmi sáv szélességű közúti, valamint gyalogos és kerékpáros összeköttetést a Dunán a Délnyugat-Budától a Csepel szigeten és át egészen az Üllői útig, azaz Kőbányáig tartó körút részeként.

A Kiíró célja volt, hogy a hagyományokra értékként tekintő, a városépíté­szeti elveket tiszteletben tartó, a mai építészeti elvekkel összhangban lévő, Magyarország fővárosához méltó alkotás jöjjön létre.

 

A hídszerkezet végleges formáját a Duna mentén élő sirályok repülése, a nyugalmi állapotból induló, felszálló madarak mozgása, elrugaszkodása ihlette meg. A levegőre ráfeszü­lő, szinte függőle­gesen kiter­jesztett szár­nyú, induló madár, adja az ívnek a vonalát.

A szétnyíló, de egymást keresztező ívek a belső villamospálya mentén tartják kábelekkel a hídpályát, főtartói konzolosan kinyúlnak a közúti sávokkal és a gyalogos – kerékpáros járdákkal. Az ívek alatt fut a villamos- és buszpálya, a széleken pedig a gépjármű forgalom. Így a hídpálya egyenesen fut, nincs benne elhúzás. Az ívek alatt kialakuló zöldsáv választja el a közúti forgalmat és a kötöttpályás közlekedést.

Az ívhíd függesztő kábelein kívül, konzolosan vezetett szélső gyalogos és kerékpáros sávokról zavartalan kilátás nyílik a környezetre, a várossal való vizuális kapcsolatot a tartószerkezet nem zavarja. A híd színe a koncepciónak megfelelően fehér vagy világos szürke – ez szintén az eleganciát és könnyedséget hangsúlyozza. Az éjszakai megvilágítás izgalmas, dinamikus és akár folyamatosan változó lehet.